Norbi szerint…

“Rövid mérlegelés után el is döntöttem, hogy még maradni szeretnék Ausztráliában, ehhez pedig szakmámból adódóan, a legrövidebb út az ausztrál lista általi permanent visa. Ez a típusú vízum, ugyanúgy, mint az összes többi – követelményekhez van kötve.
Ezek között szerepel a szakmai elismertetés, ami általában az IELTS mellett a legnagyobb gondot szokta okozni. Sikeresen elintézve a második tanulóvízumomat, Szilvit és csapatát újabb kihívás elé állítottam. Szakmától függően igazolni kell néhány év munkatapasztalatot, valamint az iskola által jóváhagyott papírra is szükség van, amelyen megjelenik az adott szakmában eltöltött óraszám. Természetesen ez így még kevés, le is kell újra vizsgázni, ami egy interjút is magába foglal. Ráadásul az én esetemben a vizsgáztató testület folyamatosan ingázik az államok között, tehát a vizsgaidőpont és helyszín leszervezése sem egy egyszerű művelet. Szilviéknek hála nekem nem kellett semmivel foglalkoznom, gond nélkül elintéztek mindent, így én tudtam a kinti életemre összpontosítani.
Ezúton is köszönöm az Irány Ausztrália csapatának, hogy ismét zökkenőmentesen bonyolították le az ügyemet, annak ellenére, hogy Magyarországon tevékenykedő ügynökségről van szó. Bátran ajánlom őket mindenkinek!”
2018. február

Norbi, 2018 február