Edina és Levente szerint…

“Elgondolkodom hol kezdjem, ott ahol az álom kezdődött vagy ott ahol a megvalósítása?
Viszont terhelni senkit sem szeretnék feleslegesen ezért ha valaki Ausztráliába akar menni, azonnal hívja Diener Szilvit!
Viszont ha szántok 5 percet rám, akkor megpróbálom tömören, lényegre törően elmesélni a történetem.
2004-ben voltam először Ausztráliában turistaként. 5 hetet töltöttem ott és azonnal megfertőződtem az “Ausztrália vírussal”.
Olyan fényt kaptam, hogy hazaérkezésem után rögtön elkezdtem keresgélni, hogy hogyan és miként lehetne valahogy egy kicsit több időt eltölteni ott.
Ekkor akadtam rá Szilvire. Néhány e mail váltást követően rendkívül bizakodó voltam. Az Ausztrália lázban égés közben az életem megváltozott.
Házasság-Válás újabb szerelem, házasság-válás. Így megy ez, és csak repül az idő.
2010-ben újra Ausztrál földre léptem szintén turistaként. 4 hetet töltöttem kint és ezt az időszakot már érettebb fejjel figyeltem. A fény megvolt most is de még erősebb volt, mint korábban. Itthon mélyebbre ástam, hogy milyen lehetőségeim vannak. Újra beleakadtam Szilvibe. De a korábbi segítőkészsége, közvetlensége mellett már Ő is más arcát mutatta.
Cége lett ami ezzel foglalkozik. Arculata, koncepciója, hálózata, egyszerűen úgy volt előttem, hogy a cégének volt egyfajta attraktivitása. És mindezt az a lány vezeti akivel én korábban már párszor oly őszintén leveleztem. Hát megtettem újra. A mi projektünk effektív technikai megvalósítása 2014 őszén kezdődött. Ekkor már együtt voltam a képen látható
Kedvesemmel aki a kérdésemre, hogy: én mennék Ausztráliába, mi a véleményed? Annyit felelt: “hogy én oda megyek ahol Te vagy”. Így az utolsó “akadály” is elgördült az álom megvalósítása elöl. Maradtak a száraz levelezések, nyilatkozatok, vizsgálatok, adminisztratív dolgok ami néhol bonyolult és sok jártasságot, odafigyelést követel. És ekkor Szilvi csak annyit mondott nekem:”Te álmodj tovább a többit bízd rám, mert csak így fog menni. Neked álmodnod kell, hogy képes légy mindent megvalósítani, nekem az a feladatom, hogy a háttérben mindehhez hozzásegítselek”. És hozzásegített! Én még mindig álmodom.
Most, hogy holnap 2015. aug. 10.-én indul a gépünk, talán kezd a valóság összemosódni az álommal amit Szilvi szintén észrevétlenül a háttérből irányít.
El kell ismernem profi, megbízható az ügynököm (-hogy ne Szilvizzem mindig). Úgy történt minden ahogy mondta. Mindvégig hiteles volt.
Szerintem állást ajánlok neki……………………………………
Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy merjetek álmodni és ha netalán tán van az álmotokban egy koala, kenguru, esetleg a világ legszebb strandjai, ne habozzatok Diener Szilvit felhívni!
Mindig hálás leszek Neked Szilvi!”
Edina és Levente, 2015. augusztus 9.

 

 

 

 

 

Edina és Levente , 2015 augusztus